Innovatív álláskeresési praktikák I.

Videó önéletrajz itthon és külföldön

Néha ellentétes véleményeket hallhatunk a hagyományostól eltérő álláskeresési praktikákról. Egyes HR-esek meggyőződéssel állnak ki amellett, hogy bizony, a jól bevált önéletrajz és motivációs levél, mint pályázati csomag elküldése az egyetlen járható út, ha valaki egy meghirdetett pozícióra jelentkezik. Azonban tegyük hozzá, hogy talán épp ők lesznek azok, akik az állásinterjún a „sorolja föl három jó és három rossz tulajdonságát” közhelyes és fantáziátlan kérdéssel indítanak – amiből, valljuk be, szinte semmi érdemlegeset nem lehet leszűrni a jelentkezőről. Ugyanis a rutinos interjúra járó már jó előre felkészül erre, szépen „felmondja a leckét”, aki azonban épp első interjúján vesz részt, zavartan próbálja összeszedni a legmegfelelőbb hat szót…

De mi lehet a céljuk? Egy olyan munkaerőt találni, aki tucatnyi meghallgatással a háta mögött jelesre vizsgázik, mint interjúalany, vagy aki ténylegesen a legjobb ember az adott posztra? Cége és szakmája válogatja. Így hát nem minden esetben járhatunk szerencsével egyedi, rendhagyó álláskeresési technikákkal, de a világ manapság afelé tendál, hogy igenis van létjogosultsága ezeknek a módszereknek. És nem csupán egy-egy állás megpályázásakor, hanem egész karrierünk építése során, amikor megtervezzük és elkezdjük megvalósítani hosszú távú céljainkat. Manapság kevés olyan ember van, aki 4-5 évnél több időt töltene egyetlen munkahelyen, így mindenkinek érdemes kiépíteni saját stratégiáját arra, hogy milyen lépésekben szeretne tovább haladni. Ennek megalapozásában segíthet a personal branding.

Azonban nem csak munkavállalóként, hanem szabadúszóként, vállalkozóként is fontos a saját brand kialakítása. Sőt! Aki ki szeretne tűnni a tömegből, és hatékonyan szeretne ügyfeleket, megbízókat találni saját maga számára, mindenképp fontos, hogy elrugaszkodjon az itthon már megszokottnak mondott formuláktól.

A videó önéletrajz itthon…

Magyarországon még mindig különlegességként tekintenek rá, bár a videó önéletrajz a tengerentúlon és sok európai országban ismert, gyakori megoldás az iskolai felvételik és álláskeresés során is. A közösségi média lehetőségeivel kombinálva pedig kifejezetten hatékony eszközzé válhat. Gyakorlatilag bárki elkészítheti saját reklámfilmjét, ami (ha csupán a Facebookos ismerősei osztják meg a közösségi oldalon) rögtön több száz, több ezer emberhez érhet el.

Némi humorral fűszerezett, vagy épp hiteles, hozzáértést sugalló videónkkal akár már ismerőseink ismerősei között is találhatunk valakit, aki felfigyel ránk és segítségünkre lehet a továbblépésben. Arról nem is beszélve, hogy kreatív ötletekkel akár saját vírusvideót is készíthetünk, ami aztán korlátok nélkül terjed emberek tízezrei között.

De ha mégse szeretnénk a félig-meddig privát bemutatkozásunkat nyilvánosan elérhetővé tenni, célzottan is elküldhetjük azt, az önéletrajzunk mellé csatolva. És ne gondoljuk, hogy le kell ragadnunk a fehér vászon előtti monológoknál. Grafikusként, marketingesként, kommunikációs szakemberként, de akár mérnökként, vagy épp vendéglátósként is bemutathatjuk képességeinket, munkáinkat, odaillő, megfelelő vágóképekkel, narrációval kombinálva. Mindezt röviden, tömören, két-három percben – szó szerint saját reklámfilm formájában.

Irány külföld!

Ha külföldi állásra pályázunk, miért kéne, hogy nyelvtudásunk csak egy újabb pont legyen az önéletrajzunkban, és hogy egy e-mail elküldése után heteket, hónapokat várjunk az első skype-os interjúra? Egy videós bemutatkozó anyagban közvetlenül, „személyesen” győzhetjük meg leendő munkáltatóinkat kommunikációs készségeinkről, egyúttal inkább kihangsúlyozva további kompetenciáinkat is. Egyes szakmák már az első pillanatban megkövetelik a személyes szimpátiát. Gondoljunk csak a gyermekmegőrzésre vagy ház körüli szakmunkákra, a hostess, animátori vagy vendéglátói állásokról nem is beszélve. Nem feltétlenül kell mindig nagyvállalati modellben gondolkodnunk, különösen, hogy sokan első sorban nem is ilyen területen szeretnének elhelyezkedni idegen országokban.

De magyar orvosként a szaktudás mellett a nyelvtudás, az ambíció is éppoly lényeges. Sok külföldi vállalatnál az emberek motivációja, gondolkodásmódja gyakran többet ér, mint maga a szakmai tapasztalat – különösen, ha pályakezdőről van szó. Hiába jó szakember valaki, ha képtelen a kollégákkal, ügyfelekkel (adott esetben a betegekkel) megfelelően kommunikálni. És ezek csak újabb kiragadott példák. Értelmiségi és szakmai munkák tucatjai válhatnak elérhetővé külföldön azok számára, akik ügyesen használják ki ezt a kreatív álláskeresési praktikát, tegyék azt egy közösségi oldalon terjesztett vagy hagyományos önéletrajz mellé csatolt videós bemutatkozó anyag segítségével.

Nagy lépések a saját márkaépítés útján…

A gyorsuló világban egyre többen ismerjük fel a jól megtervezett karrier fontosságát. Megvannak a céljaink, és annak érdekében igyekszünk lépésről lépésre, tudatosan haladni: kezdetben talán egy kisebb posztot választunk ki egy jó nevű vállalatnál, vagy esetleg úgy döntünk, hogy első körben szépen fölküzdjük magunkat egy kisebb cég vezető pozíciójába. Később aztán mindig céltudatosan, átgondoltan váltunk munkahelyet, szerzünk tudást, építjük kapcsolatainkat, hogy egy adott szinten már minket találjanak meg azok az emberek és cégek, akikkel kezdettől fogva együtt szeretnénk dolgozni.

Ha ilyesmi rendszer szerint kívánunk előre jutni, idővel az önéletrajzunk önmagában kevés lesz. Természetesen, címszavakba összefoglalva leírhatjuk benne a legfontosabb dolgokat, de szükségünk lesz egy olyan komplex, interaktív felületre, ahol naprakész információkkal, releváns tartalmakkal támaszthatjuk alá mindazt, amit egy önéletrajzban csupán párt mondatban vagy néhány vázlatpontban tudnánk megemlíteni. Arról nem is beszélve, hogy ha már nem mi magunk pályázunk meg állásokat, hanem azért dolgozunk, hogy a megfelelő emberek találjanak meg minket, elengedhetetlen, hogy ehhez már egy felépített branddel és megfelelő csatornákkal is rendelkezzünk.

A következő cikkeimben ezekről a lehetőségekről is szót ejtek.

banner_ngs_studio.png

Posted in Új generációs megoldások and tagged , , , , .